Oktatás támogatása

  • Bolyai Műhely Alapítvány
  • Boronkay György Műszaki szakközépiskola, Gimnázium és Kollégium, Vác
  • Szent Ignác Jezsuita Szakkollégium
  • Jezsuita Roma Szakkollégium és Kollégium
  • Debreceni Református Kollégium
  • Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium és Kollégium, Miskolc

Tehetséggondozás

  • Fazekas Mihály Gimnázium, Budapest
  • Verseghy Ferenc Gimnázium, Szolnok
  • a Matematika Művelésért és a Matematika Oktatásáért Alapítvány (Pósa Lajos tanár úr tevékenysége)
  • Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc
  • INFOPROG
  • A TIGRA minden évben támogatja az ELTE és a BME gólyabálokat és gólyatáborokat, a Budaörsi Napok, a Schönherz Napok egyetemi rendezvényeket, valamint a Bolyai Klubot.
  • vajdasági Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium
  • komáromi Selye János Gimnázium 
  • Alternatív Közgazdasági Gimnázium nemzetközi robotika verseny

Szociális terület támogatása

  • Jezsuita Roma Szakkollégium és Kollégium
  • Budapesti Egyetemi lelkészség Alapítvány által szervezett határon túli magyar gyerekek karácsonya és nyári táboroztatása
  • Szent József Családjáért Alapítvány
  • Dévai Szent Ferenc Alapítvány
  • Egyesület a Remény Kis Emberei Közösségért
  • Gyökerek Tábor és Mozgalom

Határon túli magyarság

  • EMNT Alapítvány
  • Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány
  • Kolozsvári Magyar Napok
  • TUSVÁNYOS
  • Kárpátaljai magyarság támogatása a Református szeretetszolgálaton keresztül
  • Kárpátaljai magyarság támogatása a Katolikus Caritas-on keresztül

Sport támogatása

  • Egri Vízilabda Klub
  • Ferencvárosi Torna Club
  • Magyar Triatlon Szövetség
  • Magyar Torna Szövetség Ritmikus Gimnasztika Szakág
  • FF Karate és Eskrima Sportegyesület
  • Barcza Gedeon SC sakk szakosztály

Kultúra támogatása

  • Kortárs filmművészet (Mundruczó Kornél, Fehér Isten című filmje)
  • Cirkó-Gejzír Art mozi