Komoly elismerés a tehetséges fiatalok támogtásáért

Komoly elismerés a tehetséges fiatalok támogtásáért

Tehetséges fiatal matematika és informatika szakos diákot segítő vállalatnak ítélték oda a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége (Matehetsz) által alapított és 2021-ben hetedik alkalommal odaítélt Genius Loci Díj – Vállalatok és vállalkozások a tehetségekért 2021 elismerést, nemzeti kategóriában.

A díj célja, hogy a figyelem középpontjába állítsa azokat a követésre méltó tehetségtámogató programokat, amelyek az üzleti szféra és a tehetséghálózat együttműködésének eredményeként jelentős segítséget nyújtanak a tehetséges fiatalok képességeinek kibontakoztatásához. – olvasható a Matehetsz közleményében.

 

2020 novemberében zárult le az első ösztöndíjas időszak, tíz hónapon keresztül tíz diákot segítettünk ösztöndíjjal. Mindez az idei évben sincs másképp, 2020 decemberében újabb reményteljes, tehetséges fiatalokat tudtunk kiválasztani és folytatni a támogatásukat.

– mondta el Vertán György a Tigra üzletvezető tulajdonosa.  A díjra a hazai és határon túli Tehetségpontok és Tehetségsegítő Tanácsok jelölhették a munkájukat támogató vállalatokat. A TIGRA-t a Vajdasági Tehetségsegítő Tanács jelölte, a vajdasági Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium folyamatos ösztöndíj-támogatása alapján, így Vertán György igencsak megtisztelőnek érzi a jelölést, és a megítélt díjat is. Mondandójából kiderül kissé önös érdek is vezérli a tehetséggondozással. 

A jó programozóból mindig hiány van, és ugyan az ösztöndíjjal nem kötelezzük a fiatalokat, hogy a későbbiekben nálunk dolgozzanak, de reméljük, hogy a későbbiekben, ha az egyetemet elvégzik, akkor több jó programozó lesz a pályán. A magyar felsőoktatási képzés kiváló, több határon túli magyar gimnázium pedig nagyon jó alapot képez ahhoz, hogy a későbbiekben ezekre az egyetemekre bekerülhessenek.

– zárta gondolatait a cég ügyvezető tulajdonosa. 

( INDEX.HU

tehetseg.hu